Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
Élet rajz

Három

Gabriell · 6 hónapja
Túlvagyok egy hosszú éjszakán, egy nehéz nappalon.
Hosszú volt az éjszaka, kavarogtak bennem a gondolatok, tegnap ismét bent lehettem Kincsnél a kórházban. Örültem, hogy vele lehetek, és nagyon nem örültem annak amit láttam. Olyan vékony volt... komolyan mondom, háborus képeken lehet látni ilyen vékony embereket. Olyan volt mint akit éheztetnek, az a gyönyörű nő, most lefogyva, és nem a betegségtől. Fájt a látvány. Az imádott NŐT szenvedni látni. És mégis boldog. Legalábbis ezt mondja.... Elfogadom, nem tehetek mást. Ismét jókat nevettünk, beszélgettünk, még úgyis, hogy a lebukástól kellett félnünk. Nekem nincs mit vesztenem, hisz semmim sincs, de ő. Neki igen van, ott a fia, fiúnk. Az élete. Nekem két hónapja ismét nincs semmim, nincs mit vesztenem. Megjártam a poklot, minden bugyrát, ennél rosszabb már nem lehet, nem lesz. Mindent elbuktam már. Addig maradtam vele, míg tartani tudtam magam, titkolni érzéseimet. Hát nem volt könnyű. Ismét a gyerekekről beszéltünk, és akkor megtörtént amit nem akartam, könnyek gyültek a szememben. Észrevette ő is. Gyorsan elköszöntem, nehogy szobatársa(aki a kolléganője is) észrevegye őket. Szinte rohanva tettem meg az utat a liftig. Ott már "biztonságban" voltam, ott már jöhettek, nem számított. Nem ismer senki, nem tudj@k a történetem, mit számít nekik más baja. Semmit. Ilyenek vagyunk mi, emberek. Közönyösek. Hogy jutottam el a kocsiig nem tudom, azt, hogy haza pláne... Kiesett teljesen. Mielőtt felmásztam a lakásba még jól kizokogtam magam a kocsiban. Ezt a fájdalmat senkinek nem kívánom. Milyen érzés senkinek érezni magad. Milyen az, mikor úgy érzed, ha eltünnél senkinek nem hiányoznál, sőt észre sem vennék. Én ezt érzem. Este összeszedtem magam megirtam amit olvashattatok, nem éreztem erőt magamban, hogy ezt tegnap leírjam. Most sincs, csak gondoltam tartozom ennyivel... A mai nap is hasonlóan indult mint ahogy a tegnapi befejeződött. Befejeződött egyáltalán? Nem... Reggeli kv készitésnél először a kávéfőző fogantyúját törtem le, majd kiforrt a gázra mert otthagytam, indulás dolgozni. Nem tudom, leírjam-e, de mindegy ez is hozzá tartozik a történethez, sirógörcs a lépcsőházban. Összegyűlt minden, nem birom már el ezt a terhet. Levél a kolléganőtől... Na akkor pattant el végleg bennemvaz utolsó szál. Hivtam főnököm, "befejeztem, nem csinálom tovább, felmondok".
Egész délelőtt Kincsen kattogtam, azon mi legyen! Eldőlt. 
Mi is? Kiderül hamarosan. Figyeljétek a címet, rá fogtok jönni miért az ami... 
Este elhozhattam a kicsiket, itt vannak velem, de sajnos be kell látnom nem megy. Mindig minden héten ezekre a napokra vártam. Most nem megy, nem akarom megbántani őket, próbálok odafigyelni, de.... Most erre sem vagyok képes... Be kell látnom, ennyi volt. 
Kincs ott a kórházban, ma ott volt a családja.. Boldog.. Én a gondolataim súlya alatt... 
Egy boldog férfiből mi lesz.... Hát én most. 

Jó éjt mindenkinek!

Ha valakinek segitett történetem kicsit is, változtatni magán (tanulva a hibámból), kapcsolatán, már megérte.
Merjetek szeretni, merjetek boldogok lenni! 
Lehet nekem nem sikerült, nektek lehet összejön. 

Szeretlek Kincs! 

V

Jövök..... 
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!