Hosszú hétvége

Mai napon a fővárosba kellett mennem továbbképzésre.
Mivel a kollégám vezetett nekem volt időm gondolkozni.(sajnos)
Egész úton az a gondolat motoszkált a fejemben. Mit fogok csinálni ezen a "jól" megérdemekt hosszú hétvégén?Mióta nincs Kincs,azóta nem érzem jól magam a lakásban,nem találom a helyem.Túl jó volt az a helyzet.Volt feladatom,volt kiért főzni,volt kivel foglalkozni.(Manó) Most nincs.Kikészít ez a nagy csend,a gondolatok.Mindenki azt mondja engedjem el,de nem megy,lehet igazán soha már.Ő volt a másik felem,a pozitív oldal.Ő volt az értelem,érzelem.Szóval már felfelé is az a gondolat kavargott ott bent,mi lenne ha most itthol lenne,mit,hogyan tennénk,mit csinálnánk? Az idő nagyon lassan cammogott,az irodában,bár nem is akartam siettetni,nem vár haza senki,akkor minek.Titkon folyton a telefont lestem. Vártam valamire......Tudtam ma írni fog,hisz én kértem.Küldtem egy levelet,ami erre a címre érkezett még,és kértem járjon utánna nem lehetne-e esetleg besegíteni kint a lovardában.(míg ezeket a sorokat írom erre választ még nem kaptam,sajnos).Hazafelé indulva megjött a mail....megkapta,köszöni....
Mondanom sem kell ez a kis "levél" ismét felkavarta a lelkem.Hiányoznak igen.NAGYON!
A másfél órás út nekem örökkévalóságnak tűnt.Itthol megint az üres lakás várt,a csend,a mosolyának,hangjának érintésének emléke.Most az emlékekbe roskadva ülök a kanapén,írom ezeket a sorokat és rá,rájuk gondolok.Úgy gondolom érzi ezt....hisz a lelkünk örökre összefort.
Mi lesz most? Felöltözök és kisétálok a városba.....lehajtot fejjel bojongok kicsit,hogy senki ne lássa bánatom,kimegyek oda ahol oly sok időt töltöttünk kapcsolatunk elején,ahol táncoltunk a szürkületben,"éjszakában".
Leülök és hallgatom a szél zenéjét,nézem az alattunk elterülő völgyet a LOVARDÁVAL.
Boldog lehet?
Én nem vagyok,és lehet nem is leszek már....
Így indul a hosszú hétvége....

Egyedül...magányosan....szomorúan!