Magyarázat

Kedves olvasó!

Ezt a blogot azért kezdtem el írni,mert oly sok fájdalom gyült már össze bennem.Úgy gondoltam így könnyebb lesz feldolgozni azt az űrt ami most bennem,körülöttem van.
Tévedtem!!
Sokkal nehezebb.Minden nap újraélem azokat a napokat,órákat,perceket.Minden jót,rosszat,és azt az estét is! Mindent! Belátom ha tévedek,elhibázok valamit.Lehet kevés jó tulajdonságom van,de ez megvan. Hibáztam sokszor már életem során,tanultam is rendre belölük.Sajnos mindig csak utólag. Mit buktam el ezáltal? Barátot ,céget,családot,szerelmet,CSALÁDOT!Nem szóismétlés.A második az ami Kinccsel,Manóval,Biborkával lehetett volna.Ki az a Biborka? Korábban már emlitettem,hogy szerettünk volna,pontosabban terveztünk közös babát....ő lett volna Biborka. Hát ő marad egyenlőre angyalka...nem születhetett le hozzánk. :-(
Hibáztam elbuktam,és most nagyot....innen hogy lehet felálni? Ki tudja,még nem sikerült.Mondják engedjem el őket.....nem megy.Úgy gondolom soha már.
"őt látom,fában a füben egy eldobott kőben
egy szívben.egy dalban,
mond miért kell,hogy halljam..
a fában a fűben,egy eldobott kőben,
van mi sosem múlik el.."
Szóval valahol felesleges volt elkezdenem írni,és mégsem.Nézem a képeket,videókat,miközben ezeket a sorokat írom,és újra átélem életem legboldogabb időszakát. Családban ami sosem volt...csak a gyermekeim....rész család...de velük ők is megtapasztalták milyen is az amikor szeretnek. Szerettem (szeretek),én is ,és szerettek ők is.Mind a mai napig.
Csalódást okoztam,a szerelmemnek,a gyermekeimnek.Nekik újra.Még a válást sem heverték ki,és most újra el kellett válni attól akit annyira szerettek.ANYUTÓL (még ha nem is vérszerinti anyutól,de jobban szeretik mint az igazit sajnos,és mégsem.)
Nehéz egy apának megmagyarázni két kicsi törékeny léleknek,hogy mi miért történik.Miért nincsenek velünk azok akiket szeretünk.Ha meghal valaki "könnyebb",mert ott marad egy emlékhely ahol mindig ott lesz...most szerencsére nem történt meg a legrosszabb,de nincs is hely ahol ott lenne mindig.
Bocsánat,de van.A szívünkben,az emlékeinkben.
Apa vagyok,lehet nem a legjobb,de törekszem,hogy az legyek.Legalább arra a kis időre míg ők itt vannak velem. Addig el kell rejtenem a fájdalmat,félelmeimet.Addig minden jó,minden szép.....még akkor is ha csak álca az egész.Mellettük az ember megtanul könnyek nélkül sírni.Nevetni,miközben belül szorít a fájdalom.
Tudja mindenki,akinek van gyermeke,hogy mennyire érzékenyek,mennyire megérzik,ha valami nincs rendben,nehéz átverni a kis proceszoraikat,de meg kell tenni.Boldognak kell lenniük,ez nem az ő terhük. Ne is tegyük rájuk. Tudom,érzem,hogy Kincs is szereti őket...
Legalább annyira,mint én a két nagy gyermekem,akik nincsenek velem,oly kevés időnk volt egymásra.(ezt nagyon sajnálom,ezt is máshogy tenném már),az unokámat akit szinte csak képen láthatok,mert olyan messzire jöttünk.
Hát most "szerencsére" nincsenek itt,folyhat a könnyem ahogy csak akar...
Zokoghatok nem látja,nem halja senki.....
Újabb nap telik el egyedül,és mégsem....

Szeretlek Kincs!

V