Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
Élet rajz

Szomorú nap

Gabriell · 3 hónapja
Mai nap is úgy indult, mint a többi...
Mióta nincs itt Kincs, Manó azóta minden napot a pokolba kívánok. Nincs kedvem felkelni, lélegezni, élni. De megteszem. Miért? Jó kérdés. Talán a remény miatt, bizom benne minden nap.... talán ma helyre jön az életem, visszakapom a családom. Talán felébredek, mert ez az egész csak rossz álom volt.
Mai nap is így indult.... lassú nehéz felkelés egy nyugtalan éjszaka után. Már 2 hónapja nem tudok rendesen aludni. Éjfél után alszom el és 4-kor már ébren vagyok. 
Próbálom a munkába folytani ezt a nagy keserüséget, nem mondom, hogy mindig megy, de azért legalább abban jó vagyok... (apaként, férjként, szerelemként megbuktam)
Ügyfelek sorban, aztán egy csippanás a telefonon... 
Nagylányon írt. Kincs kórházban van! Felfordult velem a világ az autó. Pánik lett úrrá rajtam... faggattam mit tud mi van vele. Azonnal be akartam menni hozzá, úgy éreztem ott a helyem mellette. Nem tudott értelmes választ adni, hisz ő sem tudott semmit. Pánikoltam. Mit csináljak? Hívjam fel, kivel lehet, ki lehet ott mellette, ki vigyázz rá? 
Nem mertem, nem akartam gondot okozni neki. (annál sokkal jobban szeretem)
Három óra után jött a jó hír, bemehetek hozzá. Nem mondom, hogy nem örültem neki! 
Örültem, és aggódtam, mi lehet vele, hogy érezheti magát, milyen lesz meglátni ott a kórházi ágyon, mit fogok mondani neki? 
Azzal nem kezdhetem, hogy mennyire hiányzik, mennyire üres nélküle, nélkülük az életem. 
Nem ölelhetem meg,nem.....Nehéz volt, minden lépés óráknak tűnt. Bár nem éreztem magam idegesnek már, furcsa volt. Furcsa mert olyan érzés volt mint ha el sem ment volna.Vágytam rá látni ŐT! Persze nem így!
Végre nem bújkálva, autók mögül, fa mögé bújva láthattam Kincset. Igaz az a pár pillanat mikor rejtőzködve megpillanthatod azt a NŐT akit annyira szeretsz, az is megért mindent.
Nehéz szívvel léptem be a kórteremben, nem tudtam, van-e nála valaki. Ettől jobban féltem mint a találkozástól. Beléptem, és megpillantottam őt, meglepődve, kiszolgáltatottan. Nem sokáig tartott ez az állapot. Megjelent arcán a jólismert mosoly... Az a mosoly mely nekem a boldogságot jelentette minden nap. Az a mosoly, mely után jött az a forró, mindent elfelejtető csók. Most nem. Beszélgettünk, mindenről. Kutyáról, gyerekekről. Róla. Sajnos sokat fogyott. Eddig sem volt 50kg,most meg.... 
Olyan jó volt, hallani hangját, nevetését, látni azt a gyönyörű nőt. 
Sajnos nem volt egyedül a szobában. A mellette lévő hölgynek valami történt az infuziójával, jött a nővérke. Nem birom, sem a kórházat, sem a tűket, igy inkább kimentem míg végeznek. Nem ment gyorsan. Sajnos. Úgy éreztem azt a kevés időmet is ellopják tőlem. Vele, mellette akartam lenni minél többet. Kaptam még pár percet a sorstól mielőtt el kellett jönnöm. Megbeszéltük, hogy holnap viszek be neki csokit. Amilyet kért...  ????
Újra jött a "kedves" nővérke, menni kellett. Nehéz szívvel köszöntem el, titkolva mit is érzek. Próbáltam palástolni végig míg ott voltam, igazi érzéseim, gondolataimat. Talán csak egyszer gyült pár könnycsepp a szememben. Szégyeltem. Elötte is magam elött is.
Pedig az utóbbi időben már megszokhattam.  Gyakran találkozunk könyecskével. ????
Lift lefelé... Vártam kiírja inkább menjek gyalog. Olyan nehéz volt a szívem. 
Hazafelé az egyik legnehezebb feladat az volt hogy eltaláljak az úton egyenesen. Nem igazán láttam a nedves tekintetemtől. Szégyelem, de loptam az ötletet kisfiamtól, napszemüveg mögé bújtam.....
Tudom jó helyen van, vigyáznak rá, meggyógyitják, de akkor is!
Ott ülnék legszívesebben az ágy végében a kis stokin, virrasztva vigyáznék rá. 
NEM TEHETEM, IGY INNEN A "TÁVOLBÓL" ÖRZÖM AZ ÁLMÁT, ÚGY MINT RÉGEN, MIKOR ODABUJVA SZUSZOGOTT MELLETTEM. 
Sajnálom, tudom már unjátok, de SZERETEM, MINDENNÉL JOBBAN. 


SZERETLEK KINCS!

V
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!